Globális terjeszkedésbe kezdett az OnBuy.com
Az OnBuy, amely az Egyesült Királyság egyik legnagyobb online piactere agresszív globális terjeszkedésbe kezdett. A vállalat azt a célt tűzte ki, hogy 2023 végéig több mint 140 országban kíván elindulni.
A terjeszkedést az teszi lehetővé, hogy tavaly júniusban 5,5 millió eurós Series A befektetést kapott a vállalat.
A 2020-as év nagyon sikeres volt az OnBuy.com számára, amely jó úton halad az ” egyszarvú ” státusz elérése érdekében a következő két évben. Már a cég indulásakor, vagyis négy évvel ezelőtt 200 millió euróra becsülték a vállalat vagyonát.
Tavaly pedig az egymást követő harmadik év végére több mint 600 százalékos növekedést értek le.
Az OnBuy vezérigazgatója Cas Paton szerint: „ valóban csak a csillagos ég a határ ”
Az ” egyszarvú ” státusz elérése és megtartása nem könnyű feladat, de az OnBuy eddigi sikerei is azt bizonyítják, hogy jó úton halad a vállalat.
2020 januárjában üzleti tevékenységüket több mint 7 millió euróra értékelték, de márciusra, mindössze három hónapon belül az OnBuy értéke már 15 millió euróra nőtt.
Már 42 országban tesztelik a weboldalt
A vállalat CEO-ja szerint már olyan sokat elértek az Egyesült Királyságban, teljesen biztos abban, hogy a ” unicorn ” státusz elérhető. Különösen azért gondolja így Paton, mivel globális szinten gondolkodnak, ennek eredményeképpen a 2023-as év vége előtt több mint 140 országban lesz jelen az OnBuy e-kereskedelmi platformja.
A vállalat már 42 országban béta-tesztelte a területspecifikus weboldalaikat az OnBuy platform bővítése érdekében.
Forrás: businesscloud.co.uk
2020-ban minden egyes hónapban 600 eladó regisztrált
A vezérigazgató bízik az OnBuy.com folyamatos sikerében, hiszen az elmúlt négy évben fenomenális ütemben növekedtek.
Mivel az elmúlt évben havonta több mint 600 eladó regisztrált a honlapra – egyenes út vezet afelé – hogy az elkövetkező három évben az Egyesült Királyság e-kereskedelmi piacának körülbelül öt százalékát megszerezzék.
Távolabbi célként pedig azt tűzték ki, hogy az elkövetkezendő 5 évben a globális e-kereskedelmi piac 1 százalékos részesedése a vállalaté legyen.
Az nem ismeretes, hogy Magyarország is a listájukon van-e, de ki tudja?
Előző cikkünk elolvasához kattints ide: legfontosabb PPC trendek 2021-ben.
[fusion_button link=”/dolgozz-velunk” text_transform=”” title=”” target=”_self” link_attributes=”” alignment=”center” modal=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” color=”default” button_gradient_top_color=”” button_gradient_bottom_color=”” button_gradient_top_color_hover=”” button_gradient_bottom_color_hover=”” accent_color=”” accent_hover_color=”” type=”” bevel_color=”” border_width=”” size=”xlarge” stretch=”default” shape=”” icon=”” icon_position=”left” icon_divider=”no” animation_type=”” animation_direction=”left” animation_speed=”0.3″ animation_offset=””]Felveszem veletek a kapcsolatot![/fusion_button][fusion_separator style_type=”none” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” sep_color=”” top_margin=”10″ bottom_margin=”” border_size=”” icon=”” icon_circle=”” icon_circle_color=”” width=”” alignment=”center” /][fusion_text columns=”” column_min_width=”” column_spacing=”” rule_style=”default” rule_size=”” rule_color=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=””]
[/fusion_text][fusion_separator style_type=”none” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” sep_color=”” top_margin=”10″ bottom_margin=”” border_size=”” icon=”” icon_circle=”” icon_circle_color=”” width=”” alignment=”center” /][fusion_text columns=”” column_min_width=”” column_spacing=”” rule_style=”default” rule_size=”” rule_color=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=””]
[fusion_text]
Berta Gergő
06 30 386 2627
gergo.berta@maximum.maximumweb.hu
[contact-form-7 id=”852″ title=”Főoldali”]